Anyaerő kártyacsomag

40+1 kártya Cseperedő idézettel

Ez a kártyacsomag azt hiszem négy éve készül. Négy éve történt meg a csoda az életemben, hogy édesanya lehetek. Minden napra jut egy apró csoda, amit a gyermekeim által kapok. Egy mosoly, egy új dolog amire képesek, egy szó, egy ölelés, egy huncutság. Végtelen időkig tudnék írni arról, hogy mit jelent számomra, hogy anya lehetek.

Az elmúlt négy évben hatalmas önismereti utat jártam be és természetesen továbbra is úton vagyok. Hatalmas tükör számomra a két kislányom. Megtanultam, hogy jól kell lennem ahhoz, hogy ők is jól legyenek. Ezt a gondolatot sok helyen, sokféleképpen olvastam már. De amikor a saját életedben tapasztalod, hogy tud minden megváltozni, amikor nem vagy jól, akkor ezek a hangzatos mondatok húsba vágón tudnak hatni.

Tanulom, hogyan tudok bűntudat nélkül magamra is időt szánni, tanulom, a türelmet, tanulom, hogyan tudok egy-egy szituációt az értékrendemnek megfelelően kezelni. Úgy tapasztalom, hogy ebben az segít, ha időt töltök magammal, válaszolok a saját miértjeimre. Egyre inkább megismerem saját működésem, megbocsátok és szeretem önmagam, közben pedig törekszem a fejlődésre.

Ezen az úton születtek az anyaerő kártyák. Szomorú, örömteli, megható, vidám pillanatokban. Mert ezek az érzések mind az anyaságom része és egyre inkább megengedem magamnak, hogy megéljem őket.

Az anyaerő kártya megpróbál segíteni abban:

  • hogy megállj egy pillanatra
  • hogy vigaszra lelj
  • hogy megéld a benned lévő érzéseket
  • hogy nevess
  • hogy kisírd magad
  • hogy gondolatokat ébresszen benned
  • hogy párbeszédet teremtsen benned
  • hogy közelebb kerülj a benned élő édesanyához

A kártyacsomagban négy évnyi anyaságom érzéseit csomagoltam. Bízom benne, hogy segítségükkel egy lépéssel közelebb kerülsz a benned élő anyához.

Vélemény?